Charlaine Harris: Véres végzet

Szerző: Charlaine Harris

Cím: Véres végzet (eredeti cím: Dead ever After)

Sorozat: True Blood 13.

Kiadás:

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2013

Fordító: Medgyesi Csilla

ISBN: 978 963 383 092 5

Fülszöveg:

Bon Temps városában olyan titkok lappanganak, amelyek a Sookie-hoz legközelebb állókat fenyegetik – és összetörhetik a lány szívét…

Az elmúlt hetek rettenetes eseményei után Sookie és Sam nemigen képesek a Merlotte’sra koncentrálni – és a bárnak ez nem tesz jót. Sookie-nak azonban nem esik nehezére nemet mondani Arlene-nek, amikor az egykori pincérnő szeretné visszakapni az állását. Végül is, Arlene megpróbálta megöletni Sookie-t.

Sookie és Eric Northman kapcsolata válságba került. Eric és a vámpírja tartják tőle a távolságot – és hallgatnak, mint a sír. Sookie pedig összeomlik, mikor megtudja ennek az okát.

Aztán holtan találják Arlene-t, és Sookie-t letartóztatják a gyilkosság miatt.

Ám gyenge az ellene szóló bizonyíték, így óvadék ellenében szabadlábra helyezik. A barátai – élők és holtak – segítségével ki kell derítenie az igazságot Arlene halálával kapcsolatban, ha tisztázni akarja magát a vádak alól. Ám mindössze annyit tud, hogy két titokzatos férfinak van valami köze a dologhoz. Kik lehetnek? – Sookie hamarosan megtudja, hogy több ellensége is bosszút forral a múltban elszenvedett sérelmekért.

Bon Temps-ban soha semmi nem egyszerű. Amit igaznak tartanak, az csupán kényelmes hazugság. Az igazságszolgáltatás még több kiontott vért jelent. És az, amit szerelemnek hisznek, soha nem elég…

Vélemény:

Még gimiben, mikor Magyarországon még se híre, se hamva nem volt a HBO sorozatnak, kezdtem olvasni az első könyvet. És őszintén bevallom, imádtam. Egy nap alatt kiolvastam, csakúgy, mint a másodikat, majd a harmadikat és a negyediket is. A negyedik rész – amelyikben Eric elveszti az emlékezetét – most is a kedvenc részem. De onnantól kezdve az összes többi rész egy hatalmas mélyrepülés. Egyre laposabbak, kiszámíthatóbbak és szenvedősebbek lettek a könyvek, és egyre jobban kiábrándultam a Charlaine Harris világából.

A mélypont számomra a 12. rész volt, amiben semmi, de tényleg semmi az égvilágon nem történt 200 teljes oldalon át, majd az utolsó 100 oldalba, mintegy észbe kapva, az írónő bele akart sűríteni mindent, amit csak lehetett. Ettől az eleje unalmas volt, a vége pedig teljességgel átláthatatlan és nem elég kidolgozott.
Ehhez képest ez a könyv, azt hiszem, valamivel jobb volt, de, hogy őszinte legyek, az is lehet, hogy

ezt csak emiatt a furcsa „vége-hangulatom” miatt érzem így. Hiába, azért 13 rész, az 13 rész. Persze a könyv felépítésével ezúttal sem egészen értek egyet. Az elején például a 25 oldalad prológust teljesen feleslegesnek tartottam – csak újév napján, unalmamban olvastam el, de még így utólag is azt mondom, meglettem volna nélküle. Nem kellett ahhoz, hogy értsd és követni tudd a történetet.

Ami viszont igazából avart ebben a részben az az írónő gondolatmenete volt, amivel abszolút nem értek egyet. Azt írja az első oldalon, hogy végül úgy fejezte a történetet, ahogy legelőször, az első rész írásakor eldöntötte. De mégis miért tett ilyet, mikor az elmúlt néhány évben többször is bevallotta azt is, hogy sok minden csak az olvasói levelek miatt került bele, sok mindent átírt a rajongók kedvéért. Na, már most, ha alapvetően megváltoztatta a cselekményt az olvasói miatt, akkor a végére miért kellett ráerőltetni az eredeti elképzelést…?

---- SPOILER ALERT ----

Én többször is úgy éreztem olvasás közben, hogy ezek a karakterek az előző rész óta teljesen átalakultak. Ericre például rá sem ismertem. Bemutatta őt az írónő egy harcias, soha meg nem alkuvó, öntörvényű vámpírként, és ehhez tartotta is magát könyveken keresztül, ebben a részben pedig szinte meghunyászkodik Freyda előtt. Biztos voltam benne - már csak az előző részben bemutatott szenvedéstörténet miatt is -, hogy ő és Sookie nem maradnak együtt, de azt is biztosra vettem, hogy Ericre nem lehet csak úgy rákényszeríteni egy házasságot, amit nem akar… Hát, úgy tűnik, tévedtem. Behúzta fülét farkát, hátrahagyta Pamet, beleegyezett, hogy soha többé nem láthatja, amiről szintén azt hittem, sosem következhetne be, és elment gyakorlatilag szó nélkül. Lehet, hogy Harris eredetileg így tervezte, de azért elég abszurdnak tűnik az előzmények után…

----SPOILER ALERT----

A végkifejletnek pedig abszolút nem ezt írtam volna. Szerintem ehhez a befejezéshez Sookie karakterét az utolsó 100 oldalon változtatta meg drasztikusan az írónő, mert másképp nem illett volna a történetbe. De ez persze az én bajom, biztosan van olyan, aki ennek a változatnak szurkolt. Igazából bármi lehetett volna.

Értékelés: 2,5/5 + 0.5 az egész sorozat és a tizenhárom rész miatt, tehát 3/5