2014. február 17., hétfő

Jus Accardo: Touch - Érintés



Szerző: Jus Accardo

Cím: Touch – Érintés (eredeti cím: Touch)

Sorozat: Denazen 1.

Kiadás:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2013

Fordító: Sipos-Lánc Brigitta

ISBN: 978 963 373 089 8

Fülszöveg:
Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna.
De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át.
Á, igen, és az érintése? Az halálos.
Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Vélemény:

Hiába, a Touch is egy olyan könyv lett. Olyan, amiről az értékelésem nagyon nehezen született meg. Sok gondolatom volt, hogy olvastam, mégis, mikor a végére értem, hirtelen semmit nem tudtam mondani róla. Vagy legalábbis nem akartam.
Szerintem ez a könyv egy kicsit zavarosra sikerült. Az alaptörténet szuper, a szereplők nagyon jók és kidolgozottak, a cselekmény pedig pörgős és izgalmas. De nekem néha túl sok volt. Minden, ez egész csak túl sok. Többször előfordult, hogy csak kapkodtam a fejemet, hogy követni tudjam, mi, milyen sorrendben, kivel történik, és bizony volt, hogy vissza kellett olvasnom egy-egy részt tíz perccel később, mert olyan gyorsan zajlottak az események, hogy már nem tudtam, honnan indult. Szerintem ez a könyv abszolút elbírt volna még száz-százötven oldalt, hogy ezt egy kicsit elkerüljük.
Másrészt engem Kale néha halálra idegesített. Tudom, hogy most világszerte lányok százai fogják a fejüket, de egyszerűen így volt. Egy részről nem tudja, mi az a csók és a DVD, más részről viszont azokat a szavakat, hogy kisteherautó és motorháztető nagyon jól ismeri…? Néha olyan ellentmondásos volt a srác, hogy nem egyszer megfordult a fejemben, hogy valójában nagyon is jól ismer mindent, de szereti, ahogy Dez magyaráz és mutogat neki.
Dez viszont jó fej, bátor és az abszolút kiderült, hogy mindennél jobban szeret élni, kiélvezi minden percét. Szerintem nagyon könnyű volt vele azonosulni, és talán ő volt az egyetlen szereplő, akinél egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg, hogy mégis melyik oldalon áll. Kiáll a barátaiért bárkivel szemben. Csak azt sajnálom, hogy vele együtt én is elhittem, hogy Alex segíteni fog nekik, és nem tör elő ismét az önző, egocentrikus énje. Mert, akár szégyen, akár nem, nekem igenis szimpatikus volt a srác!
Összességében érdekes könyv volt, de szerintem ennyi csavart és cselekményt nem bír el egy kb. 350 oldalas könyv. De a folytatást kíváncsian várom! :) Mindenképp el fogom olvasni.

Értékelés: 4/5

2014. január 27., hétfő

Jennifer L. Armentrout: Ónix



Szerző: Jennifer L. Armentrout

Cím: Ónix (eredeti cím: Onyx)

Sorozat: Luxen 2.

Kiadás:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2013

Fordító: Miks-Rédai Viktória

ISBN: 978 963 373 631 9

Fülszöveg:
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak, vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Vélemény:

A Luxen sorozat első része olvasás után – sőt, már olvasás közben is – az egyik kedvencemmé vált. Nagyon vártam a folytatást, és nem is okozott csalódást. Azonban sok minden változott a véleményemmel kapcsolatban az Obszidián óta.
Az első rész után úgy gondoltam, Katy remekül kezeli az amúgy elviselhetetlenül nagyképű és bunkó Daemont, amiért nem omlik azonnal a karjaiba, mikor csettint, mi több, még annak is kifejezetten örültem, hogy a könyv végén nem jöttek össze és élnek boldogan utána, míg várhatóan a második részben nem történik valami, ami megbolygatja a boldogságukat. Istenem, hány ilyet olvastunk már…?  Ezzel szemben az Ónix mind a 470 oldala alatt úgy tűnt, ezúttal Daemon az, aki tudja, mit akar, aki hajlandó változni Katy kedvéért, és be akarja bizonyítani neki, hogy nem csak a kötelék miatt akar vele lenni, és éppen a lány az, aki képtelen egy épeszű döntést meghozni. Azt mondja, nem kell neki Daemon, de minden tízedik oldalon a karjaiba omlik. Egyszerűen az őrületbe kergetett ez a lány!
Daemon viszont azt kell mondanom, hogy abszolút fejlődőképes. Még a féltékenységét is remekül csinálta. Elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyi B betűs név létezik :D Egyértelműen ez volt a könyv fénypontja! Zseniális húzás.
A mellékszereplők pedig, mint Dee, Lesa, Carissa és Katy anyukája, továbbra is szuperek. Nagyon beleillenek ebbe az egész világba, szerintem ők adják a normális világgal való kapcsolatot, ami tökéletes ellenpontja a luxenek életének és múltjának.

A könyv abszolút jól sikerült! Az első rész mindenképp jobban tetszett, de csak annyival, hogy az kedvenc lett, ez pedig „csak” tökéletes. A fordulatok nagy részére abszolút számítani lehetett, de ennek ellenére remekül volt megírva és maradtak meglepetések is. Sőt még olyan is volt, hogy annyira elmerültem a könyvben, hogy mikor a fordulat, amit már az elejétől tudtam és vártam, bekövetkezett, meglepődtem. A befejezés azonban ezúttal is emberkínzás. Már a gondolat is megőrjít, hogy hónapokat kell várnom, míg a harmadik rész megjelenik magyarul!!

Deaon borítómodellje pedig továbbra is szuper :) Bár nekem ez az angol változat jobban tetszik.

Értékelés: 5/5

2014. január 23., csütörtök

J.A. Redmerski: A soha határa



Szerző: J.A. Redmerski

Cím: A soha határa (eredeti cím: The Edge of Never)

Kiadás:
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2013

Fordító: Medgyesi Csilla

ISBN: 978 963 254 774 9

Fülszöveg:
Camryn Benett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát és helyette rátalál Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Carmyn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Vélemény:

A kedvenc könyveim többnyire azért válnak kedvencekké, mert olvasás közben tudom, hogy én ilyen tökéleteset soha az életben nem tudnék írni. És a helyzet az, hogy számomra ez a könyv is ilyen volt. A történet összetett, jól átgondolt, követhető, a kivitelezés pedig magával ragadó és érzelem dús, szerintem pedig ez a tökéletes párosítás. Ráadásul az is nagyon tetszett, hogy mindkét szereplő szemszögéből olvashattuk a történetet. Így sokkal többet megtudtunk a főszereplőkről, és kiderült, hogy bár úgy tűnik, csak Camryn bolyong céltalanul, Andrew legalább olyan céltalan és elveszett, mint ő. És bónusz pont a szerzőnek, amiért Andrew szemszögén nem érződött, hogy nő írta!

Camryn és Andrew története egyszerre volt szomorú, fájdalmas, félelmetes, csodálatos, gyönyörű és tanulságos – akár az élet maga. Mindketten borzasztó összetett személyiségek, és mindketten olyan titkokat hordanak, melyet egyetlen embernek sem lenne szabad egyedül cipelnie. Ők mégis megteszik. És én épp ezért gondolom azt, hogy bár Camryn többször is hangsúlyozta a könyv során, hogy Andrew sokkal erősebb nála, ez egyszerűen nem igaz. A lány legalább olyan erős. Ha nem így lenne, összeomlott volna, de őt tartotta magát Andrew és a közös jövő kedvéért.
Néha kuszák voltak a gondolataik, néha abszolút nem reálisak, az például egyáltalán nem tudom elhinni, hogy képesek mindketten ilyen józanul gondolkozni minden pillanatban. De ettől az összevisszaságtól, ettől a harctól a szív és az ész között, olyan emberiek lettek mindketten, hogy rettenetesen megszerettem őket.
Ezért is ilyen furcsa, hogy a könyv legnagyobb igazságát mégsem ők, hanem Natalie mondta ki. Az a Natalie, akire az egész könyv alatt úgy haragudtam, hogy a pokolba kívántam, mikor előkerült. De olyan fájdalmasan igaza volt, hogy mindent megbocsátottam neki.
---- SPOILER ALERT ----
Egyszerűen túl sok a véletlen – benneteket egymásnak teremtettek. Az egész olyan, mint valami elbaszott tündérmese. Ilyesmit kitalálni se lehet, érted?
[…]
De komolyan, gondolod, hogy minden csak azért történt, hogy aztán végignézd a Halálát?
--- SPOILER ALERT ----

Viszont itt ez a furcsa, gyomorszorító érzés a folytatásról. A végére olyannyira megszoktam az írónő stílusát, hogy szinte együtt éltem vele és a szereplőivel. Talán ennek is köszönhető a fordulatot a végén már a közepétől tudtam, és talán éppen emiatt tudom, hogy a helyében én hogyan folytatnám. De Camryn és Andrew érdekében, remélem, hogy ő valami másra gondolt…

És hogy számomra mi a tanulság? Ahogy Camryn is mondja, Andrew nem tökéletes. Nagy a szája, szeret parancsolgatni és makacs. De neki pont ő kell. Neki tökéletes - megjegyzem, ezt is Natalie mondta…


Értékelés: 5*/5