Jennifer L. Armentrout: Ónix

Szerző: Jennifer L. Armentrout

Cím: Ónix (eredeti cím: Onyx)

Sorozat: Luxen 2.

Kiadás:

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 2013

Fordító: Miks-Rédai Viktória

ISBN: 978 963 373 631 9

Fülszöveg:

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak, vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.

Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Vélemény:

A Luxen sorozat első része olvasás után – sőt, már olvasás közben is – az egyik kedvencemmé vált. Nagyon vártam a folytatást, és nem is okozott csalódást. Azonban sok minden változott a véleményemmel kapcsolatban az Obszidián óta.

Az első rész után úgy gondoltam, Katy remekül kezeli az amúgy elviselhetetlenül nagyképű és bunkó Daemont, amiért nem omlik azonnal a karjaiba, mikor csettint, mi több, még annak is kifejezetten örültem, hogy a könyv végén nem jöttek össze és élnek boldogan utána, míg várhatóan a második részben nem történik valami, ami megbolygatja a boldogságukat. Istenem, hány ilyet olvastunk már…?  Ezzel szemben az Ónix mind a 470 oldala alatt úgy tűnt, ezúttal Daemon az, aki tudja, mit akar, aki hajlandó változni Katy kedvéért, és be akarja bizonyítani neki, hogy nem csak a kötelék miatt akar vele lenni, és éppen a lány az, aki képtelen egy épeszű döntést meghozni. Azt mondja, nem kell neki Daemon, de minden tízedik oldalon a karjaiba omlik. Egyszerűen az őrületbe kergetett ez a lány!

Daemon viszont azt kell mondanom, hogy abszolút fejlődőképes. Még a féltékenységét is remekül csinálta. Elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyi B betűs név létezik :D Egyértelműen ez volt a könyv fénypontja! Zseniális húzás.

A mellékszereplők pedig, mint Dee, Lesa, Carissa és Katy anyukája, továbbra is szuperek. Nagyon beleillenek ebbe az egész világba, szerintem ők adják a normális világgal való kapcsolatot, ami tökéletes ellenpontja a luxenek életének és múltjának.

A könyv abszolút jól sikerült! Az első rész mindenképp jobban tetszett, de csak annyival, hogy az kedvenc lett, ez pedig „csak” tökéletes. A fordulatok nagy részére abszolút számítani lehetett, de ennek ellenére remekül volt megírva és maradtak meglepetések is. Sőt még olyan is volt, hogy annyira elmerültem a könyvben, hogy mikor a fordulat, amit már az elejétől tudtam és vártam, bekövetkezett, meglepődtem. A befejezés azonban ezúttal is emberkínzás. Már a gondolat is megőrjít, hogy hónapokat kell várnom, míg a harmadik rész megjelenik magyarul!!

Deaon borítómodellje pedig továbbra is szuper :) Bár nekem ez az angol változat jobban tetszik.

Értékelés: 5/5

J.A. Redmerski: A soha határa

Szerző: J.A. Redmerski

Cím: A soha határa (eredeti cím: The Edge of Never)

Kiadás:

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2013

Fordító: Medgyesi Csilla

ISBN: 978 963 254 774 9

Fülszöveg:

Camryn Benett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát és helyette rátalál Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Carmyn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Vélemény:

A kedvenc könyveim többnyire azért válnak kedvencekké, mert olvasás közben tudom, hogy én ilyen tökéleteset soha az életben nem tudnék írni. És a helyzet az, hogy számomra ez a könyv is ilyen volt. A történet összetett, jól átgondolt, követhető, a kivitelezés pedig magával ragadó és érzelem dús, szerintem pedig ez a tökéletes párosítás. Ráadásul az is nagyon tetszett, hogy mindkét szereplő szemszögéből olvashattuk a történetet. Így sokkal többet megtudtunk a főszereplőkről, és kiderült, hogy bár úgy tűnik, csak Camryn bolyong céltalanul, Andrew legalább olyan céltalan és elveszett, mint ő. És bónusz pont a szerzőnek, amiért Andrew szemszögén nem érződött, hogy nő írta!

Camryn és Andrew története egyszerre volt szomorú, fájdalmas, félelmetes, csodálatos, gyönyörű és tanulságos – akár az élet maga. Mindketten borzasztó összetett személyiségek, és mindketten olyan titkokat hordanak, melyet egyetlen embernek sem lenne szabad egyedül cipelnie. Ők mégis megteszik. És én épp ezért gondolom azt, hogy bár Camryn többször is hangsúlyozta a könyv során, hogy Andrew sokkal erősebb nála, ez egyszerűen nem igaz. A lány legalább olyan erős. Ha nem így lenne, összeomlott volna, de őt tartotta magát Andrew és a közös jövő kedvéért.

Néha kuszák voltak a gondolataik, néha abszolút nem reálisak, az például egyáltalán nem tudom elhinni, hogy képesek mindketten ilyen józanul gondolkozni minden pillanatban. De ettől az összevisszaságtól, ettől a harctól a szív és az ész között, olyan emberiek lettek mindketten, hogy rettenetesen megszerettem őket.

Ezért is ilyen furcsa, hogy a könyv legnagyobb igazságát mégsem ők, hanem Natalie mondta ki. Az a Natalie, akire az egész könyv alatt úgy haragudtam, hogy a pokolba kívántam, mikor előkerült. De olyan fájdalmasan igaza volt, hogy mindent megbocsátottam neki.

---- SPOILER ALERT ----

Egyszerűen túl sok a véletlen – benneteket egymásnak teremtettek. Az egész olyan, mint valami elbaszott tündérmese. Ilyesmit kitalálni se lehet, érted?

[…]

De komolyan, gondolod, hogy minden csak azért történt, hogy aztán végignézd a Halálát?

--- SPOILER ALERT ----

Viszont itt ez a furcsa, gyomorszorító érzés a folytatásról. A végére olyannyira megszoktam az írónő stílusát, hogy szinte együtt éltem vele és a szereplőivel. Talán ennek is köszönhető a fordulatot a végén már a közepétől tudtam, és talán éppen emiatt tudom, hogy a helyében én hogyan folytatnám. De Camryn és Andrew érdekében, remélem, hogy ő valami másra gondolt…

És hogy számomra mi a tanulság? Ahogy Camryn is mondja, Andrew nem tökéletes. Nagy a szája, szeret parancsolgatni és makacs. De neki pont ő kell. Neki tökéletes - megjegyzem, ezt is Natalie mondta…

És íme Andrew :) http://www.modelmayhem.com/2523245

Értékelés: 5*/5

Charlaine Harris: Véres végzet

Szerző: Charlaine Harris

Cím: Véres végzet (eredeti cím: Dead ever After)

Sorozat: True Blood 13.

Kiadás:

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2013

Fordító: Medgyesi Csilla

ISBN: 978 963 383 092 5

Fülszöveg:

Bon Temps városában olyan titkok lappanganak, amelyek a Sookie-hoz legközelebb állókat fenyegetik – és összetörhetik a lány szívét…

Az elmúlt hetek rettenetes eseményei után Sookie és Sam nemigen képesek a Merlotte’sra koncentrálni – és a bárnak ez nem tesz jót. Sookie-nak azonban nem esik nehezére nemet mondani Arlene-nek, amikor az egykori pincérnő szeretné visszakapni az állását. Végül is, Arlene megpróbálta megöletni Sookie-t.

Sookie és Eric Northman kapcsolata válságba került. Eric és a vámpírja tartják tőle a távolságot – és hallgatnak, mint a sír. Sookie pedig összeomlik, mikor megtudja ennek az okát.

Aztán holtan találják Arlene-t, és Sookie-t letartóztatják a gyilkosság miatt.

Ám gyenge az ellene szóló bizonyíték, így óvadék ellenében szabadlábra helyezik. A barátai – élők és holtak – segítségével ki kell derítenie az igazságot Arlene halálával kapcsolatban, ha tisztázni akarja magát a vádak alól. Ám mindössze annyit tud, hogy két titokzatos férfinak van valami köze a dologhoz. Kik lehetnek? – Sookie hamarosan megtudja, hogy több ellensége is bosszút forral a múltban elszenvedett sérelmekért.

Bon Temps-ban soha semmi nem egyszerű. Amit igaznak tartanak, az csupán kényelmes hazugság. Az igazságszolgáltatás még több kiontott vért jelent. És az, amit szerelemnek hisznek, soha nem elég…

Vélemény:

Még gimiben, mikor Magyarországon még se híre, se hamva nem volt a HBO sorozatnak, kezdtem olvasni az első könyvet. És őszintén bevallom, imádtam. Egy nap alatt kiolvastam, csakúgy, mint a másodikat, majd a harmadikat és a negyediket is. A negyedik rész – amelyikben Eric elveszti az emlékezetét – most is a kedvenc részem. De onnantól kezdve az összes többi rész egy hatalmas mélyrepülés. Egyre laposabbak, kiszámíthatóbbak és szenvedősebbek lettek a könyvek, és egyre jobban kiábrándultam a Charlaine Harris világából.

A mélypont számomra a 12. rész volt, amiben semmi, de tényleg semmi az égvilágon nem történt 200 teljes oldalon át, majd az utolsó 100 oldalba, mintegy észbe kapva, az írónő bele akart sűríteni mindent, amit csak lehetett. Ettől az eleje unalmas volt, a vége pedig teljességgel átláthatatlan és nem elég kidolgozott.
Ehhez képest ez a könyv, azt hiszem, valamivel jobb volt, de, hogy őszinte legyek, az is lehet, hogy

ezt csak emiatt a furcsa „vége-hangulatom” miatt érzem így. Hiába, azért 13 rész, az 13 rész. Persze a könyv felépítésével ezúttal sem egészen értek egyet. Az elején például a 25 oldalad prológust teljesen feleslegesnek tartottam – csak újév napján, unalmamban olvastam el, de még így utólag is azt mondom, meglettem volna nélküle. Nem kellett ahhoz, hogy értsd és követni tudd a történetet.

Ami viszont igazából avart ebben a részben az az írónő gondolatmenete volt, amivel abszolút nem értek egyet. Azt írja az első oldalon, hogy végül úgy fejezte a történetet, ahogy legelőször, az első rész írásakor eldöntötte. De mégis miért tett ilyet, mikor az elmúlt néhány évben többször is bevallotta azt is, hogy sok minden csak az olvasói levelek miatt került bele, sok mindent átírt a rajongók kedvéért. Na, már most, ha alapvetően megváltoztatta a cselekményt az olvasói miatt, akkor a végére miért kellett ráerőltetni az eredeti elképzelést…?

---- SPOILER ALERT ----

Én többször is úgy éreztem olvasás közben, hogy ezek a karakterek az előző rész óta teljesen átalakultak. Ericre például rá sem ismertem. Bemutatta őt az írónő egy harcias, soha meg nem alkuvó, öntörvényű vámpírként, és ehhez tartotta is magát könyveken keresztül, ebben a részben pedig szinte meghunyászkodik Freyda előtt. Biztos voltam benne - már csak az előző részben bemutatott szenvedéstörténet miatt is -, hogy ő és Sookie nem maradnak együtt, de azt is biztosra vettem, hogy Ericre nem lehet csak úgy rákényszeríteni egy házasságot, amit nem akar… Hát, úgy tűnik, tévedtem. Behúzta fülét farkát, hátrahagyta Pamet, beleegyezett, hogy soha többé nem láthatja, amiről szintén azt hittem, sosem következhetne be, és elment gyakorlatilag szó nélkül. Lehet, hogy Harris eredetileg így tervezte, de azért elég abszurdnak tűnik az előzmények után…

----SPOILER ALERT----

A végkifejletnek pedig abszolút nem ezt írtam volna. Szerintem ehhez a befejezéshez Sookie karakterét az utolsó 100 oldalon változtatta meg drasztikusan az írónő, mert másképp nem illett volna a történetbe. De ez persze az én bajom, biztosan van olyan, aki ennek a változatnak szurkolt. Igazából bármi lehetett volna.

Értékelés: 2,5/5 + 0.5 az egész sorozat és a tizenhárom rész miatt, tehát 3/5